Ott segítek, ahol tudok

Épp cikkeket olvastunk a neten gyűjtőmunkához a barátaimmal. Mindenki tetszőlegesen választhatott témát, a lényeg, hogy szépen be tudja mutatni azt, amit választott. Én a kalligráfiát választottam. Hallottam már róla párszor, azt is tudtam, hogy a díszes, szép kézírás művészi fokú gyakorlását jelenti. Viszont ahhoz, hogy egy szép bemutatást tudjak róla majd megejteni, utána kellett még jobban járnom a dolgoknak. Egy bő másfél óra alatt meg is voltam vele. Az egyik barátom azonban nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint én. Ő sajnos már a téma választásánál elakadt. Így mikor én elkészültem, úgy döntöttem, hogy a segítségére sietek. Eszembe jutott, hogy nem is oly rég a régiségekről beszélgettünk otthon, majd beugrott a numizmatika fogalma. Gyorsan rá is keresett, tetszett neki a téma. A találatok között rábukkant egy weboldalra, a http://regipenzfelvasarlas.hu/-ra, amely egy céghez tartozik. Elhatározta, hogy a cég bemutatásával együtt fog a numizmatikáról kiselőadást tartani.

A http://regipenzfelvasarlas.hu/ weboldal a Procopius Numizmatika oldala egyébként. A cég 2008-ban alakult meg, azóta az ország egyik legjobb numizmatikával foglalkozó üzletének mondhatják magukat, joggal. Régi pénzérmék és bankjegyek felvásárlásával és eladásával is foglalkoznak, tehát teljeskörű a szolgáltatás. Szakmaiságuk megkérdőjelezhetetlen, hiszen a cég alapítója maga is gyűjtő volt, valamint ehhez kapcsolódó végzettséggel rendelkezik. Becsületességük szintén alappillére a cégnek, ugyanis nem áll szándékukban senkit becsapni, már csak saját érdekük miatt sem.

Szakértők a pénzérmék megállapításában, ezért nekünk nincs is más dolgunk, mint átadni nekik, hogy a szükséges vizsgálatok alá vessék az általunk eladni kívánt érméket. Ez egy fontos lépés az értékbecslés előtt, hiszen az eredmények alapján tudják megmondani, mennyit is érnek az általunk birtokolt pénzek. Fontos például, hogy eredetiek- e a darabok, esetleg utánnyomtatások vagy másolatok. Azt is tudniuk kell, hogy melyik korból származnak, valamint, hogy tartásfok szerint hová sorolhatóak be. Ez azt jelenti, hogy mennyire van jó állapotban az érme. Természetesen a forgalomban részt vett érmék nyilván koptak vagy éppen gyűrődtek az évek alatt, de nem mindegy, hogy milyen mértékben. Elsősorban az érmékre vonatkozik, hogy anyagvizsgálatról is beszélnünk kell, ugyanis régebben nemesfémből is készültek érmék, mely persze sokat dobhat az értékükön. Nem feledkezhetünk meg a ritkaság kérdéséről sem, minél ritkább, annál nagyobb értékkel bír.

Az eladni kívánt pénzeket csak be kell vinnünk az átvevő irodájukba, ahonnan ők átveszik az irányítást és elvégzik a vizsgálatokat. Azok alapján elkészítik az értékbecslést és közlik velünk, mennyiért vásárolnák meg tőlünk. Ha viszont mi szeretnénk vásárolni, akkor is bátran lehet őket keresni, ugyanis nem csak vesznek, de eladnak is érméket, bankjegyeket: http://regipenzfelvasarlas.hu/.