Örökségünk látszatának és valóságának ápolása

Két dolog jelent nagyon sokat nekem az életben: a középkori írott emlékeink, amik lenyomatai gazdag történelmünk és kultúránk aranykorának, és a Kárpát-medence mezőgazdálkodási tradíciói. Külön nagyon szeretem a kalligráfiát! Az iniciálékkal gazdagított értékes, és szépséges szövegeket. Sok ország áldozna érte, ha ilyen csodálatos lenyomatai lehetnének a múltjának.

Bár el kell mondjam, egyik dolgot sem művelem profin, saját magam… Nem vagyok sem történész, sem muzeológus, és nem vagyok mezőgazdász sem, de előbbieket, a kalligráfiával készített szövegek tanulmányozását hobbiból csinálom, a másikat, az otthoni gazdálkodást pedig ma már kicsit komolyabban. Bár azt is csak a szabadidőmben. És persze csak egy kisebb kertben, nem túl nagy területen.

Hinnétek, hogy ezek közül, amiket soroltam, sok dolognak köze lehet a Gazdabolt webshop nevű netes oldalhoz? A magyar mezőgazdasági kultúráról, és annak évszázadairól szintúgy olvasni is érdemes, mint gyakorlati dolgokat megtanulni magáról, a kicsiben történő kertművelésről, gazdálkodásról. Ez, mint a neve is mutatja egy olyan shop, ahonnan a kertünkhöz, gazdaságunkhoz rendelhetünk mindenféle, elengedhetetlenül szükséges kelléket, de olvasnivaló és elvontabb dolog is akad bőven – és nem csak arról olvashatunk, hogyan ápoljuk növényeinket a jelenben. Minden “A Hegyköz földművelése” című kötettel kezdődött – amikor még nem gazdálkodtam egyáltalán itthon, kicsiben sem, de ilyesmiket olvasgattam. És a gazdabolt.hu tényleg olyan, mint egy kisebb könyvtár, ami a témába illeszkedő kiadványokat illeti. Innen szereztem tehát be mindent, nem pedig egy könyvesboltból. A magyar tarka szarvasmarha bonyhádi fajtája – ennyire belemehetünk mindenféle témakörbe, mint ez utóbbi kötetnek a címe is mutatja, de múltunkról, a hazai gazdálkodás történetéről is megtudhatunk tehát bármit. Valamint, a világ mezőgazdasági és állattartási szokásairól is persze, ha az érdekel. A webshopban nyolc oldalnyira listázott könyvből válogathatunk, rengeteg féléből listaoldalanként is, tehát nem olyan helyről van szó, ahová “csak” kerítés árnyékoló szalag, vagy chili paprika szem igényével érkeznek a vásárolók. Noha, nyilván az a létezésük lényege, többnyire én is ilyeneket vásárolok mostanra már az átlagos hétköznapokon, mert, ahogy írtam, a kertben, a fóliában való tevékenység, ami mostanság az aktív időtöltésemet jelenti otthon. (A passzívat pedig az olvasás)

Azért írtam ezt a két terméket, mert ezeket rendeltem legutóbb (de vetőmagokból alig létezik bármilyen, ami náluk ne lenne), és talán önmagukban jól érzékelteti utóbbi rendelésem, hogy a vetnivaló vagy egyéb szerves dolgok, alapanyagok mellett rengeteg olyan, munkánkat segítő praktikus eszköz is rendelhető, mint a kerítés árnyékoló szalag. Ezen felül szerszámok, és gépek is. És akkor nem térek ki újra az elvontabb dolgokra, ami nem csak a könyveket jelenti, de ezt már nézzétek meg magatok, azt javaslom.

Persze, kérdés az is, hogy kinek mi az “elvont”? A gazdabolt.hu több módon is szolgálatat hasznosítható tudást, nem csak akkor, ha papíralapú írott terméket veszünk tőlük. Haladnak a korral, ezért jó és gyakran frissülő Facebook-oldallal színesítik azok életét, akik követik őket és vagy hobbiszinten, vagy komoly volumenben gazdálkodnak. Megélhetési szinten. Videókat osztanak meg, érdekességekkel szolgálnak heti több posztban, van Instagrammjuk is, és ezeket nem pusztán arra használják, hogy készleten lévő termékeket, kerítés árnyékoló szalagot és egyebeket értékesítsenek!… Tényleg jó dolgokat posztolnak többnyire, a tanácsok és érdekességek témakörébe esően. Az meg persze természetes, hogy az adott évszakban, aktuális kerti munkaidőszakban jól használható termékeik létezéséről is értesítést kapunk, ha követjük őket. Ezt is inkább ítélném hasznosnak, mint jó marketingfogásnak, hisz ha épp azon töröm én is néha a fejem, hogy egy adott problémát miként oldjak meg, hogyan orvosoljak a kertben, van, hogy ők egyből elhozzák nekem a tökéletes tippet arra, hogy mihez kezdjek! Ezek miatt követem őket tehát mindenhol. Nem mindig találnék meg, félamatőrként mindent, ha csak úgy böngészném a termékek hosszú sorát. Mindenki másnak is azt javaslom, ha érdekelt ilyen területen, nézze meg ezeket a Gazdabolthoz kapcsolható oldalakat, netes felületeket, amikről egy felsorolást, linkekkel együtt a gazdabolt.hu főoldalán legörgetve, a jobb alsó sarokban találunk. És azokon pedig infót arról is, ha esetleg nincsenek nyitva néha, ha valami leértékelés, akció van, vagy új termék érkezett!