Fagyizót nyitnál? A fagylaltos kanalat ne felejtsd el!

A magam részéről még gimnazista koromban ismerkedtem meg számos művészeti formával, így a kalligráfiával – művészeti tanulmányaim alatt. Elég sokáig hadilábon álltam vele, eleinte nem igazán leltem abban külön örömöt, hogy egyszerűen kacskaringósan írjak… majd összesodort a sors néhány valóban kiváló kalligráfiai szakemberrel és teljesen megváltozott a véleményem. Elkezdtem megtanulni tőlük a kalligráfia csínját-bínját, majd örömömet is leltem az esztétikumra törekvő, művészettel felérő írásmódokkal – a kalligráfiában egyszerűen nem képeket rajzolunk, hanem magukat a betűket. A kalligráfiához tartozó gyűjteményem elképesztő módon kezdett el gyarapodni az íróeszközöktől kezdve egészen a lehető legkülönfélébb tintákig, jóformán meditációs állapotba tudtam kerülni egy-egy projektnél. Ilyenkor teljes mértékben képes voltam kikapcsolni az agyamat és a kalligráfián kívül mindent kizárni a külvilág eseményei közül. Persze egy kivétellel… ez bizony pedig nem más, mint a jó fagylalt.

A fagylaltokba még egy olaszországi nyaraláskor szerettem bele igazán, bár nyilván azért előtte is boldogan fogyasztottam őket; végül néhány éves kitérő után mindenki nagy meglepetésére a “fagylaltbizniszben” horgonyoztam le és nyitottam fagylaltozót. Ehhez persze számos eszközre volt szükségem, így a kiváló minőségű fagyi kanál sem volt elhagyható, amelyet természetesen nem máshonnan, mint a Hunnia Kristály webáruházából szereztem be több más használati eszközzel egyetemben. Bármilyen meglepőnek is hangzik, a megfelelő fagyi kanál kiválasztása igen fontos momentumot jelent annak, aki fagylaltokkal foglalkozik és nem is kifejezetten olcsó mulatság, főleg, hogyha többet is szeretne valaki beszerezni – márpedig profiknál szinte kötelező. Nem véletlenül esett a választásom a fent is említett webáruházra, hiszen ár-érték arányban itt találtam rá a legjobb fagyi kanalakra, és nagy örömömre igazi kuriózumokkal is rendelkeznek! Előbbi alatt konkrétan az ovális fagyis kanalat értem például, ami nem éppen a minden sarkon beszerezhető típusok közé tartozik, illetve egy speciális olasz fagylaltos kanaluk is van, amely különlegessége, hogy nyele üreges és hűtő folyadékkal töltött – bár épp ezért kicsit speciálisabb bánásmódot is igényelnek. Viszont megéri… de még mennyire!

A fagyi kanalak közül is több megadott paraméter alapján választhatsz, függően attól, hogy milyen preferenciáid vannak éppen, például az űrtartalmat nézve, hogy hány milit vagy éppen milyen súlyú gombócot tudsz vele kiszedni. De természetesen nem csak kanalat tudsz beszerezni, hanem a fagyizáshoz kötelező mosót is megveheted, ahogy számos típusú pohár és egyéb eszköz közül szintén válogathatsz. A rendelés egyébként szintén nagyon könnyű a webáruház oldaláról, néhány kattintással leadhatod megrendelésedet, hogy az pár napon belül már ott legyen a kiválasztott automatában, csomagponton vagy éppen háznál. Minden szállítási költség – a termék árakkal egyetemben – tisztán feltüntetésre került, így nem érhet meglepetés akkor sem, ha például éppen az utánvétes lehetőséggel szeretnél élni; merthogy náluk így is tudsz fizetni, ahogy akár kártyával is, ha éppen az számodra a kényelmesebb.

A Hunnia Kristály Kft. weboldalában biztosan nem kell csalódnod. Jómagam évek óta rendelek tőlük a lehető legnagyobb megelégedettségemre, de hozzájuk is vendéglátós barátok ajánlása alapján kerültem, akik pedig jóval régebb óta élnek a szolgáltatásaikkal és nem véletlenül nem váltottak eddig, ahogy tudtommal a későbbiekben sem terveznek ilyen lépést. Sőt mi több: két üzlettel is rendelkeznek az ország két központi pontján, pontosabban Budapesten és Debrecenben. Ezek nyitva tartásai is elérhetőek, így ebben az időben te magad is tehetsz náluk látogatást és szemrevételezheted a termékeiket!

fagyi kanál