A kalligráfia mindig is olyasmi volt, amit ki szerettem volna próbálni, így nagyon örülök neki, hogy az egyetemen lehetőségem van hobbiként űzni. Ennek a művészetnek több változata is létezik, de az én személyes kedvencem a japán kalligráfia – nagy szerencse tehát, hogy nálunk éppen ezt lehet megtanulni egy vidám hangulatú szakkör keretein belül, heti egy alkalommal.
Múlt kedden is éppen ide indultam, amikor figyelmes lettem egy meglehetősen baljós jelre: az előszoba falán nedves foltok jelentek meg, és alatta a padló is elkezdett felázni. Rögtön tudtam, hogy ez csőtörés lesz – és azt is, hogy minél hamarabb cselekszem, annál jobb. Gondolatban lemondtam tehát az aznapi kalligráfia szakkörről, és elkezdtem pánikszerűen kutatni a neten. Beírtam a keresőbe, hogy SOS vízszerelés Buda, és végignéztem pár weboldalt, mire megtaláltam a legmegfelelőbbet. A vizszereles.net szolgáltatására esett a választásom, hiszen ők éppen azt kínálták, amire a legnagyobb szükségem volt: akár 1-2 órán belül kijönnek Budapesten belül, és profi munkavégzésüknek köszönhetően bármilyen problémát elhárítanak. Olyan szakembereket akartam választani, akikre nyugodtan rábízhatom a dolgot, és akiknél biztos lehetek abban, hogy nem csak tessék-lássék fogják megjavítani a csöveket. Gyanítom ugyanis, hogy a probléma forrása az előző szerelők által rosszul elvégzett munka volt. Szerencsére a vizszereles.net szakértői tartották magukat a szavukhoz: bár már a részletes, felhasználóbarát weboldal is ezt sugallta, ők valóban értettek a dolgukhoz. Hamar ideértek, azonnal nekiláttak a javításnak, és nagyon készségesek voltak. Ők is elmondták, hogy jó ötlet volt gyorsan cselekednem: Nektek is azt javaslom tehát, hogy csőtörés esetén vegyétek igénybe az SOS vízszerelés Buda legjobb szakembereit a Vízszerelés.neten!