A jó betű nem sietségből születik.
Ezt akkor értettem meg igazán, amikor egy esős vasárnap délután leültem az asztalhoz, kikészítettem a hegyes tollat, a tust meg egy ív merített papírt, és nekiálltam ugyanazt a nagy K betűt gyakorolni vagy ötvenszer egymás után. Az első tíz csúnya volt, a húszadiknál kezdett engedni a kezem, és valahol a negyvenedik körül állt össze az a bizonyos ív, amiért az egész délutánt odaadtam. A kalligráfiában nincs gyorsgomb. Ott a türelem nem erény, hanem munkaeszköz, ugyanolyan fontos, mint a jó tinta vagy a megfelelő papír súlya.
A kalligráfiában a szerszám maga is fél siker.
A rossz toll akadozik, a rossz papír itatja a tust, és hiába a gyakorlás, ha az eszköz ellened dolgozik. Évek kellettek, mire összeállt az a néhány toll és tinta, amiben megbízom, és ma már pontosan tudom, melyikkel milyen vonalat kapok. A klubtársaimmal is a legtöbbet arról beszélgetünk, kinek mi vált be, mert ez a tudás sehol nincs leírva, csak a kezünkben él. Aki egyszer megtapasztalja, milyen egy jó eszközzel dolgozni, az soha nem megy vissza a rosszhoz.
Az ember ilyenkor megtanul másképp nézni a dolgokra.
A szép írás mindig arányokból él: a betűk távolsága, a vonalak vastagsága, a szárak dőlése. Ha csak egyetlen elem kibillen, az egész sor hamis lesz, hiába gyönyörű minden más rajta. Megtanultam, hogy nem az számít, milyen gyorsan végzek, hanem hogy a végén tiszta, kiszámítható és arányos legyen, ami a papíron marad. Ez a fajta figyelem lassan átszivárgott a hétköznapjaimba, és a legváratlanabb helyen fizetődött ki: a ház körüli teendőknél.
Tavasszal ugyanis eldöntöttük, hogy rendbe tesszük a családi ház homlokzatát, mert a vakolat több helyen megrepedt, és a régi festék pergett.
A szomszédom, aki nálam sokkal járatosabb az építkezésben, egyből rákérdezett, van-e már rendes állvány, mert létráról ezt a magasságot nem lehet tisztességesen megcsinálni. Nem volt, úgyhogy elkezdtem utánaolvasni, és az ő ajánlására néztem meg a Terra Állvány Kft. állvány kínálatát.
Az tetszett meg elsőre, hogy nem egy homályos négyzetméterárral dobtak vissza, hanem tételes ajánlatot kértem, ahol pontosan láttam, melyik alkatrész mennyibe kerül. Egy komplett rendszer náluk 14 alapelemből áll össze, és éppen ezért nem lehet felelősen négyzetméterárat mondani rá.
Ez az átláthatóság egy kalligráfusnak külön öröm.
Nálunk is minden a részleteken múlik, és jó volt olyan helyet találni, ahol nem a bizonytalanságra építenek. Ami a papíron a jó minőségű tinta, az itt a biztonság volt: a bokalécet és a leesésgátlót nem hagyják le az olcsóbb ár kedvéért, hanem alapból a rendszer részei. Ez engem megnyugtatott, mert magasban dolgozni nem az a terület, ahol spórolni akartam volna.
Az ajánlatot még aznap megkaptam, és amikor a szállításról érdeklődtem, kiderült, hogy raktárról néhány napon belül nálam lehet az állvány.
A cég a kétezres évek eleje óta, vagyis negyed százada él ezzel a szakmával, és ezt a rutint a telefonban is éreztem. Nem katalógusszöveget mondtak, hanem konkrét tanácsot arra, mit érdemes a mi falmagasságunkhoz választani. Később tudtam meg, hogy a termékeiket nemcsak árulják, hanem egy testvércégükben maguk is beépítik a valódi munkákon, sokkal komolyabb igénybevétel mellett, mint amit egy homlokzatfestés jelent.
A felállítás után értettem meg, mennyivel más stabil felületről dolgozni.
Ott, ahol addig egy billegő létra tetején egyensúlyoztam, most nyugodtan letettem a szerszámot, körbejártam a falszakaszt, és tényleg úgy tudtam haladni, ahogy elterveztem. A munka a végére pont olyan lett, mint egy jól sikerült betűsor: nem sietős, hanem kiszámítható és arányos.
És amikor este visszaültem a tollhoz, arra gondoltam, hogy ugyanaz a két dolog vitt végig mindkét feladaton.
A türelem, hogy megvárjam, amíg a részletek a helyükre kerülnek, és a jó eszköz, amire rá mertem bízni magam. A papíron a hegyes toll, a falon egy rendes állvány, és mindkettő ugyanazt adta: azt a nyugalmat, hogy nem a szerencsén múlik, hogy jó lesz-e a vége.