Az új töltőtollammal egy élmény az írás

Sajnos a szépírás, vagyis a kalligráfia művészete már lassan-lassan feledésbe merül. Én mindig nagyon szerettem kézzel írt üdvözlőkártyát, képeslapokat készíteni. Volt egy kedvenc töltőtollam is, amit még a nagymamámtól kaptam. Sajnos néhány éve teljesen eltömődött, ezért nem tudtam tovább használni. Most megint eszembe jutott, hogy kellene egy új töltőtollat vennem.

A BestMarkt weboldalával az öcsém szülinapja előtt találkoztam. Ajándékot kerestem neki, és egy barátnőm ajánlotta, hogy nézzek körül a BestMarkt-nál. Rögtön megtetszett maga a honlap is, illetve, hogy sokféle kategória megtalálható és igazán széles a választék. Némi keresgélés után megtaláltam azt az akciókamerát, amire tudtam, hogy jó ideje fáj a foga. Keresgélés közben észrevettem, hogy van irodaszerek kategória is az elektronikai és műszaki cuccok mellett.

Nagy örömömre találtam töltőtollat, nem is egyfélét. Még színes töltőtoll patront is találtam hozzá a szokásos kék mellett. Ezt is megrendeltem az öcsém ajándékával együtt a BestMarkt weboldaláról. A honlapon írtaknak megfelelően néhány napon belül megérkeztek a megrendelt termékek. Nem vártam sokáig a toll kipróbálásával, rögtön belevetettem magam az öcsém szülinapi üdvözlőkártyájának írásába. A töltőtoll kifogástalanul működött, bár kellett néhány próba firkát csinálnom, mire újra ráéreztem a használatára.

Az ajándékba rendelt akciókamerát is kipróbáltam, hogy jól működik-e. Szerencsére azzal is minden rendben volt, tökéletesen funkcionált. Azt tudtam, hogy az akciókamerákhoz többféle kiegészítőt lehet vásárolni. A BestMarkt oldalán ezekből a kiegészítőkből is nagy választék volt, szóval az öcsémnek lesz miből válogatnia, hogyha szüksége lesz valamire.

Legyünk kreatívak

A töltőtollal való tevékenykedés meghozta kedvemet más kézműves praktikák kipróbálásához. Az első gondolatom a BestMarkt volt, ahol még a hobbi és kézműves eszközök is megtalálhatóak. Át is néztem a kínálatot, és persze több dolgot is találtam, ami végül a kosaramban landolt. A következő pár hétre teljesen lefoglalt a kézműves tevékenykedés, nagyon belelendültem. Azt is kitaláltam, hogy készítek magamnak a BestMarkt-ról rendelt eszközök segítségével egy naptárat a következő évre.

Még beszereztem néhány alapanyagot a BestMarkt oldaláról úgy, mint spirálozó és dekor papír. Közben felhívott az öcsém, hogy szeretne néhány kiegészítőt venni az akciókamerájához. Megkérdezte, hogy pontosan hol vettem, és én mondtam neki, hogy a bestmarkt.hu webáruházban. Most már minden megvolt ahhoz, hogy saját kalendáriumot készíthessek. Annyira jól sikerült a kalendárium, hogy édesanyám és a nagymamám is kérte, hogy csináljak nekik egyet. Közösen kiválasztottuk a dekorációs kellékeket a BestMarkt termékei közül, és így teljesen egyedi kalendáriumot tudtam mindhármunknak készíteni.

Annyival jobb volt ezzel tölteni az időt, mint mondjuk a telefonomon való pötyögéssel. Ezért pluszban szerencsés dolognak tartom, hogy megtaláltam a BestMarkt honlapját, mert így újra fel tudtam fedezni az énemnek ezt a részét.